Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hauser-nap 2016 beszámoló

Hauser-nap 2016

2016. március 22-én tartottuk meg hagyományos Hauser-napunkat, melynek lebonyolítása rendhagyó módon történt.

Az iskola alsó folyosóján műsorral indult a nap. Énekkarosaink dalokkal, Novák Lea verssel színesítette a megemlékezést. Hauser Lajos bácsit, iskolánk névadóját, illetve pedagógus társait méltatta az intézményvezető. A temetőkertben folytatódott a rendezvény, osztályonként két-két tanuló és meghívott vendégek koszorút helyeztek el Hauser Lajos síremlékén.

Visszatérve az iskolába, megtartottuk a tűzriadót, amely a szakemberek szerint időben és flottul történt.

Intézményünk pályázott az „Egy nap a biztonságért” című programra, melyet megnyert, és ezzel rendhagyó módon, több helyszínen zajlottak az események. A délelőtt folyamán nagyon sokrétű és érdekes előadáson, bemutatón vettek részt külön alsósaink, illetve felsőseink az életkori sajátosságoknak megfelelően. Kivonult a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, vöröskereszt, mentősök, rendőrség, NAV Vám-és Pénzügyőrség, Drog-ambulancia. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról (természetvédelem) interaktív bemutatóval egybekötött érdekes előadást hallhattak tanulóink. A sportcsarnokban a közlekedés szabályairól volt szó, illetve kerékpáros ügyességi versennyel bizonyíthatták rátermettségüket a diákok. A bűnmegelőzésről és büntetés végrehajtásról szóló érdekfeszítő előadás felsőseinknek nagyon tetszett. Összességében tartalmasan, jó hangulatban telt a nap. Köszönjük Péter Katalin rendőr alezredesnek, aki megszervezte, összehangolta ezt az eseményt, valamint minden részt vevőnek, aki hozzájárult a nap sikeréhez.