Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanévnyitó 2014

2014.09.11

 Tanévnyitó 2014

Szeretettel köszöntöm tanévnyitó ünnepélyünkön valamennyi megjelent kedves Vendégünket! Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm az iskolánkba ma belépő első osztályos tanulókat!

 

Véget ért a nyár, s a sárguló levelek az őszt köszöntik már. A szünidei élmények megfakulnak, elhalványodnak. Új feladatok várnak rátok, az emberi tudás birodalmában kell újabb lépcsőfokokat megmásznotok, akadályokat leküzdenetek.  Közösen, egymást segítve járjuk be ezt az utat, és meglátjátok, hogy siker lesz az ajándék. Erre szeretnélek buzdítani benneteket tudva, hogy sokan közületek a tanulást bizony szükséges rossz dolognak fogjátok fel. Remélem rátok ebben a tanévben nem ez lesz a jellemző.

Nekünk, felnőtteknek, szülőknek, nevelőknek kötelességünk gyermekeink jövőjének tudatos tervezése, ami évről-évre egyre nagyobb kihívás. Arra kell törekednünk, hogy stabil alapokat kapjatok majd felnőtté válva önálló életetek megkezdéséhez.

Intézményünkben ezek a feltételek biztosítottak.  Nevelőtestületünk szakmailag felkészülten várja az új tanévet, nyitottan a tanulók, a szülők és a társadalmi elvárások felé. Feladatunknak tartjuk, hogy megtanítsunk benneteket az információáradat helyes kezelésére, hogy meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, az értékest, az értéktelentől.

Kedves Gyerekek!

Hamarosan megszólal a csengő, jelezve a tanítás kezdetét. Az első tanítási napon sok diákban megfogalmazódik, hogy most jobban fogok tanulni, mint tavaly, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra. Kérlek, hogy tartsátok ehhez magatokat, mert sokkal könnyebben fogjátok venni az akadályokat!

Az iskola nyújtotta lehetőségek kihasználásával-felzárkóztatók, szakkörök, felvételi előkészítők, valamint tanáraitok, tanítóitok segítségével sikeres lehet ez a tanév is. Egy iskola sikeressége, eredményessége azonban nem csak a pedagógusok munkáján és az iskola tárgyi feltételein, felszereltségén múlik, hanem diákjaink hozzáállásán, szorgalmán, munkáján és tanulásán.

Tanulás- és munkanélküli eredményes iskolát még nem találtak fel. Ezért azt kérem tőletek, határozzátok el, hogy a jövőben rendszeresen készültök a tanórákra, mindig elkészítitek a házi feladatot, és sosem hagyjátok otthon a felszereléseteket.

Szeretettel üdvözöllek benneteket kedves első osztályosok!

Talán ti vártátok legjobban a mai napot. Jól tudom, még úgy tekintetek az iskolára, mint egy csodára. Bízom benne, hogy nem fogtok csalódni, szüleitekkel együtt úgy élitek meg az iskolás éveket, hogy sok örömben, sikerben lesz részetek. A legfontosabb feladatotok, hogy Edina néni és Judit néni segítségével a tanév végére megtanuljatok számolni, írni, olvasni. Érezzétek jól magatokat iskolánkban, és gondoljatok vissza mindig szeretettel az óvodára, az óvó nénikre, dadákra, akik felkészítettek benneteket az iskolás életre.

 

Kedves Szülők!

Az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen ahol először megy a gyermek, a „család szeme fénye” iskolába. Biztosan tele vannak félelemmel, aggodalommal, de azt hiszem ez természetes velejárója a mai napnak. Egyre viszont megkérem Önöket: bízzanak bennünk! Mi pedagógusok mindent meg fogunk tenni azért, hogy a ránk bízott féltett kincseik, gyermekeik ügyes, okos és intelligens fiatalokká váljanak.

Látogassák a szülői értekezleteket, fogadónapokat, hogy együtt keressük a megoldást a gyermekek fejlődése érdekében!

A nyáron felfrissültek tantermeink, mellékhelyiségeink. Tanévzárón már említettem, hogy sikerült interaktív táblát vásárolnunk külső támogatással, ami segítséget nyújt a tananyag új módszerrel való elsajátításában. Ezt nem tudjuk elégszer megköszönni! A 8. osztályos tanteremben kapott helyet. A hozzávalókat egy jó állapotban lévő szekrénybe tudtuk elzárni, amit Nagyné Sörös Andreától kaptunk. Köszönjük!

Zánkán táborozott 50 tanulónk, öt nevelő: Szabó Istvánné, Haasné Rieger Anett, Koronczai Bernadett, Tróbert Beáta és Görög Edina kíséretében. Pölöskei Alexandra napközis tábort szervezett. Mindegyik tartalmas programokkal telt.

 

Kedves 8. osztályosok!

Azért szólok külön hozzátok, mert életeteknek fontos szakaszát zárjátok. Jövőre már valamelyik középiskola tanévnyitó ünnepségén fogtok állni.

Fogadjátok meg tanácsomat: a tanév nem ér véget a felvételi megírásakor, vagy az első félév végén. Lelkiismeretesen végig kell dolgozni az évet. Tanuljatok és viselkedjetek példamutatóan, mutassatok jó példát a nálatok kisebbeknek!

 

osztályok

osztályfőnökök

tanterem

létszám

1.

Görög Edina-

Várbiró Judit

német isk. 2. terem

18 fő

2.

Szabó Istvánné-

Tróbert Beáta

német isk. 1. terem

13 fő

3.

Molnárné Titscher Mariann

em. isk. alsó f. 2. terem

23 fő

4.

Koronczai Bernadett

em. isk. alsó f. 5. terem

18 fő

5.

Magyarné Pirka Judit

em. isk. felső 1.terem

23 fő

6.

Haasné Rieger Anett

em. isk. alsó f. 1. terem

  9 fő

7.

Harasztiné Mekler Anikó

em. isk. alsó f. 3. terem

18 fő

8.

Németh-Nagy Viktória

em. isk. felső 2. terem

17 fő

napközi

Teiermayerné N. P. Magdolna

em. isk. alsó f. 2. terem

 

összesen

 

 

139 fő

Nevelőtestületünk összetételében változás történt: Farkas Gertrud helyén kolléganőnket, Stolár Petrát foglalkoztatjuk, aki németet fog tanítani, valamint GYES-ről jött vissza Várbiró Judit. Sok szeretettel köszöntjük őket.

Utazó pedagógusok az előző tanévhez hasonlóan:

·        Bokorné Farsang Valéria                        informatika

·        dr. Vargáné Péntek Irén             fizika

·        Hargitai Kinga                                technika

Heti 5 testnevelés órája lesz az 5., 6., és 7. osztályokban, valamint az első 3 évfolyamon. Első és másodikosaink iskolaotthonos oktatással haladnak, nekik az 5 órából 2 néptánc lesz. A Köznevelési törvény értelmében a 6. osztály végére 18 óra kötelező ingyenes úszásoktatásban kell részesülniük a tanulóknak.  Mivel az ajkai uszoda egy évre bezár, ezért a pápai uszoda fogadja tanítványainkat szept. 9-nov. 11. között tömbösített formában. Egy alkalommal két órát úsznak, így 9-szer mennek. Bontott csoportban oktatjuk az informatikát: 5., 7. és 8. osztályban, a német nyelvet: 1., 5. és 8.-ban.

Kedves Szülők! Kérem, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy gyermekeik ünnepélyeinken fekete nadrágban, aljban, illetve fehér ingben, blúzban jelenjenek meg. Ezen kívül fontos, hogy megadják elérhetőségeiket, és amennyiben abban változás történik, azt haladéktalanul jelezzék az osztályfőnököknek. A tk-ket csak akkor tudjuk kiadni, ha befizetési igazolást, illetve az ingyenességet igazoló dokumentumot (tartósan beteg, gyermekvédelmi támogatott, 3 illetve több gyereknél banki utalás, vagy MÁK-os igazolást). Az SNI-s tanulók papírja itt van az intézményben. Ez az 1. és 2. osztályosokra nem vonatkozik.

És végül, de nem utolsósorban kollégáimnak és jó magamnak tanácsolnám Hamvas Béla üzenetét:

„A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg!”

A mindennapi munkánkhoz sok örömet, jó egészséget, a gyermekekben a lehetőségek birodalmának felfedezését, a szülőkben igaz segítőtársakat, közösen megélt és elért sikereket, optimizmust, a pedagógustársakkal együtt pedig jó csapatmunkát kívánok!

Ezzel a 2014/2015-ös tanévet megnyitom!